Történetünk

Cégünk 2011 októberében alakult egy egyéni vállalkozás folytatásának eredményeként, egyszemélyes cégként.

A kezdetekkor csak egyszerűbb eszközöket, készülékeket terveztünk és gyártattunk. Folyamatosan, egy-egy fővel bővült a cég, mérnökökkel, technikusokkal, szaktudású kollégákkal.

Kis lépésekben, de folyamatosan fejlődtünk, úgy ahogy egy háttértőke nélküli kezdő cég csak tud. Időről-időre egyre komolyabb munkákat sikerült megnyernünk és sikeresen megvalósítanunk, melynek hatására a megrendelői körünk is bővült.  A nulláról való kezdet után a mostani állapotig, óriási átalakulás és fejlődés ment végbe.

Mérföldkőként említhetjük, a 2013-as év végét, mikor létrejött és elindult a saját forgácsoló üzemünk. Illetve a 2016-os évet, amikor sikerült megvásárolnunk és berendeznünk első saját telephelyünket, mely egy különálló irodával és egy ipari csarnokrésszel rendelkezik.

Célgépek, komplett ipari automatizálás terén is nagyot fejlődtünk. Számos magyarországi nagy multinacionális vállalatot tudhatunk folyamatos megrendelőink között, természetesen a kisebb cégek mellett. Mára már komoly, nagy volumenű komplex automata gépek megvalósítását is magas színvonalon és jelentős know-how hozzáadásával vagyunk képesek véghezvinni.

Alkatrészgyártásban, forgácsolásban is teljes körű, modern és innovatív szupporttal szolgáljuk ki megrendelőinket.

A megalakuláskor elindított két tevékenység azóta is változatlan. A CONGEN Kft egyedi célgép tervezéssel és gyártással, ipari automatizálással és egyedi alkatrészgyártással, forgácsolással foglalkozik.

Legfőbb célunk továbbra is, hogy maximálisan minőségi termékekkel, szolgáltatásokkal szolgáljuk ki partnereinket, folyamatosan fejlődve, bővülve.

Megbízható, minőségi beszállító partnert keres?

Számos nagy hazai cégen túl beszállítói vagyunk több külföldi cégnek is, így szállítunk többek között Ausztriába, Németországba, Svájcba, vállalva a szállítási folyamat teljes lebonyolítását.